(1901-1975)
Nagybányán született, édesapja tanár (1915-ben hadifogságba kerül, ahonnan csak ´21-ben tér vissza). Németh László először bölcsészkarra jelentkezik, de csalódnia kell, a kar a kommün alatt nagyon leromlott. 1925-ben szerzett orvosi diplomát. Ugyanebben az évben nyeri meg a Nyugat novellapályázatát, és elveszi feleségül Démusz Ellát. Orvosként praktizál. 1926-tól több folyóirat (Nyugat, Erdélyi Helikon, Protestáns Szemle, Társadalomtudomány) munkatársa, főleg kritikákat ír. 1932-ben szakít Babits Nyugatjával – onnantól 1937-ig saját folyóiratot jelentet meg, a Tanút. 1939-ben jelenik meg a nagy felháborodást keltő Kisebbségben c. röpirata. Regényeket, drámákat, útinaplót is ír, 1940-től a Móricz Zsigmond szerkesztette Kelet Népe és a Zilahy-féle Híd munkatársa, ír az Illyés szerkesztette Magyar Csillagba. 1943-ban Balatonszárszón tartja meg a nagy vihart kavaró előadását. Egyre jobban elszigetelődik, ´44-től bujdosni kényszerül, a családot Békésre menekítik. Később Hódmezővásárhelyen rendezkedik be. Tanításból és fordításból él – fordításaiért ´52-ben József Attila-díjat kap. 1957-ben Kossuth-díjjal tüntetik ki. Utolsó alkotói korszakában a Tihanyhoz közeli Sajkodon él, a hatvanas években is számos díjat és kitüntetést kap (Munka Érdemrend arany fokozata, Herder-díj, Batsányi-díj stb.), 1969-ben indul az életműsorozata. A 70. születésnapja alkalmából az egész ország ünnepli, de Németh már évek óta súlyos beteg, nem ír többet. 1975-ben hal meg Budapesten.
Főbb művei: Gyász, Kisebbségben, Emberi színjáték, Bűn, Iszony, Égető Eszter, Irgalom, Az áruló, Galilei
|